egyház
Prófétai imádság:
Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Te, ki fénnyel árasztod el a világot, aki ragyogsz égen és földön, imádunk téged, és hódolattal borulunk lábaidhoz. Nagyságodat szólja Észak és Dél, hírül adja jöttödet a Napkelet a Napnyugatnak! És most mi is megállunk, hogy csodáljunk téged.
A konferencia azt körvonalazza, hogy hogyan határozza meg az egyház belső és külső (szervezeti) életét Jézus Krisztus mint az egyház feje, illetve az a társadalmi körkörülmény, amelyben él.
Arra gondoltam, milyen lenne, ha Pál apostolnak a maga korában meglehetősen közelinek tűnő, de mára már nagyon távolivá vált „bibliai” metaforáit elkezdnénk lefordítani a saját korunk nyelvére? Milyen lenne, ha az igehirdető lelkipásztorra nemcsak az ódon „bölcs építőmester”-ként hivatkoznánk, hanem mint építészmérnökre, aki szakmája iránti nagy érdeklődéssel egy építőtelepen végzi a munkáját? Mi lenne, ha az egyház, a Krisztus teste, azt mondaná az ő Krisztusáról, hogy „jó fej”? S milyen lenne, ha a vasárnapi gyülekezeti alkalomra úgy gondolnánk, mint testépítésre (body building)?
Előadásunk egyház és állam viszonyrendszerét kívánja feltárni Dietrich Bonhoeffer értelmezésében (1906 – 1945). Etikai gondolkodásának az egysége Krisztusra épül: mind az egyház, mind az állam az Ő uralma alatt áll. Isten parancsának négy mandátumon keresztül kell megvalósulnia a világban, melyek a házasság (család), a munka (kultúra), a mindenkori politikai kormányzat, valamint az egyház.
A konferencia arra a kérdésre keres választ, hogy hogyan lehet jelen és szolgálhat a mennyei Krisztus földi teste korunk társadalmi valóságban. Ezt a kérdéskört fejtik ki az előadások és boncolgatják a fórumbeszélgetés résztvevői.
A fórumbeszélgetést szociológiai kérdésfelvetések indítják, amelyek mentén beszélgetnek egymással az egyházi vezetés, a gyülekezeti lelkipásztorkodás és a teológiai tudomány képviselői.
Dr. Kiss Jenő (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet): A keresztyén hit: átélés, hozzájárulás és odatartozás. Személyesség, lokalitás és egyetemesség.
Moderátor: Dr. Péter István