Az unalomérzet tulajdonképpeni jelenségéről az Ószövetség néhány helyén olvashatunk. Ennek fogalmát a qúc igegyök hordozza, amely ott, ahol az unalomérzetet fejezi ki, kizárólag csak személyes igemódban fordul elő.

http://www.lelkesztovabbkepzo.hu/?modul=igazsageselet&oldal=lectio

Jób testamentuma tipikusan hellenista zsidó irat. Olyan lírai részekkel gazdagított elbeszélés, amelyben fel lehet fedezni a görög tragédia hatását is. Missziós céllal hirdeti a monoteizmust, éspedig a szektás kegyesség különféle irányzatainak ötvözeteként. Ószövetségi minták alapján szerkesztett erkölcsi intelem a hellenista zsidó apokaliptika, a korai merkava-misztika, a qumráni dualista (különösen a 43. fejezet) és a therapeuta szemléletmód, a zsidó mágia (46,3–47,6) és a karizmatikus nyelveken szólás színeivel.

In the last confession of Jeremiah, Jer 20,7–18, the individual complaint in vv. 7–13 and the poem of vv. 14–18 appear to have been put side by side without any obvious connection. The present study seeks to establish the relationship between these pericopes. A closer analysis of the complaint from a literary critical point of view suggests that vv. 7a.8–9 form the basic layer of the pericope, while vv. 10.12 and 11.13 should be considered as later expansions. Vv.

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”).

Resheph and Qeteb from Deut 32:24 are considered in modern scholarship as demons. This short paper argues this theory and points out a possible alternative explanation: literary paganism.

According to Gen 1, the “classical” story of the origin of humanity, God began and finished the creation of man on the sixth day. In this view, creation is a one-time divine act dated to the dawn of history. Psalm 139,13-16 provides an alternative concept regarding human origins. The ideas permeating this Psalm are less widespread in the Bible, and they were far less influential for later theological works than the classical biblical accounts of creation. Nonetheless, these anthropological notions appear to be firmly rooted in folk religion.