A következő pár sorral azokat célzom meg, akik jobban meg szeretnék ismerni önmagukat, és akik másokat is teljesebb önismeretre akarnak juttatni. Azt kísérlem meg, hogy egy kissé érthetőbbé, megmagyarázottabbá tegyem az alcímben jelölt három fogalmat: bűn, megváltás, hit. Bár a teológiai gondolkozásnak nem a bűnből, hanem a megváltásból kell kiindulnia, itt egy formális logika szerint adom a sorrendet, amely tulajdonképpen a H.K. első két szakaszának (bűn, megváltás) a sorrendje.
hit
A dolgozat a gyermeki fejlődés és hitfejlődés szakaszait ismerteti, majd azokat a lehetőségeket, amelyekkel a felnőttek segíthetik a legkisebbektől kezdve a gyermekek személyiségfejlődésének hitbeli dimenzióját.
A cikk, ami egy hosszabb angolul megírt tanulmány rövidített változata, azt taglalja, hogy a legkisebb kortól hogyan segíthetjük a gyermekeket hitben felnőni. Ismerteti a hitfejlődés szakaszait, a nevelés csapdáit és ötleteket ad a hatékony neveléshez.
Hiszem, ha látom – mondja Tamás. Aztán mégsem hisz a szemének és Jézus odahívja, hogy tapintsa meg a sebek helyét. Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr – olvashatjuk a 34. zsoltárban. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. (Róm 10,17) Hála Istennek aki az ő ismeretének illatját megjelenti miáltalunk. (2Kor 2,14) Amit érzékszerveinkkel észlelünk, azt tudjuk valódiként értelmezni. És van amikor mind az öt érzékszervünk csődöt mond, cserben hagy. Azt mondják, hogy van néhány embernek egy hatodik érzékszerve, a megérzés, az intuíció.
Eredj ki a te földedből, a te rokonságod közül, a te atyád házából a földre, amelyet én mutatok neked – mondja Ábrahámnak egy hang, amelyet addig még nem hallott. Föld, rokonság, atyai ház… Lehet, hogy ismerősebben cseng, ha így mondom: haza, nemzet, család. Nem tudom, hogy ezek ma kinek milyen értéket jelentenek. A tegnap, március 15-én több olyan rendezvény volt, ahol ezzel a témával valamilyen formában szembesültünk. Olyan emberekre emlékeztünk, akik számára a haza becsületéhez viszonyítva a saját egójuk „rongyos élet” volt csupán.
A kurzus célja, hogy a hallgató képes legyen áttekinteni az unitárius hittan irodalmát és annak sajátos jellegét. Ezt követően képes legyen megérteni a hittani állításokat, a hittan tárgykörét, normativitását, célját és módszereit.
Emellett képes legyen a vallásos hit, a tekintély, a türelem, a vallásszabadság és a kijelentés teológiai kérdéseinek értelmezésére.
Végül képes legyen vizsgálni és értelmezni Isten fogalmának lényegét, Isten tulajdonságait, valamint a teremtés, a gondviselés és a teodícea kérdéseit.