Amikor megláttam a mai igehirdetés témáját – még mielőtt tudtam volna, mi lesz az alapige –: „Jézus imádkozik, amikor imádkozni tanít”, rendkívül kíváncsi lettem. Arra gondoltam: de jó és hasznos lenne tudni, hogyan és milyen szavakkal imádkozott Jézus, mielőtt imádkozni tanította volna tanítványait. Lelkipásztorok, tanárok számára rendkívül hasznos gyakorlati útmutató lenne egy ilyen minta-imádság. Azonban nem sikerült felidéznem, hogy az evangéliumokban le lenne jegyezve Jézusnak ilyen jellegű imádsága.
Amikor megtudtam, melyik bibliai szakasz ennek a témának az alapigéje, megpróbáltam megérteni, milyen élethelyzet tárul fel az evangélium sorai mögött. Ennek megfelelően úgy módosítottam az igehirdetési tervben szereplő eredeti címet, hogy az megfeleljen annak, ahogyan bennem visszhangzott a kijelölt alapige. „Jézus imádkozik, amikor imádkozni tanít” helyett „Az imádkozó Jézus imádkozni tanít”.
Máté evangéliuma is lejegyzi, hogy Jézus imádkozni tanította hallgatóit, ott azonban ez a motívum a Hegyi Beszéd különböző szakaszaiban jelenik meg. Lukács viszont egy egészen hétköznapi élethelyzethez kapcsolva beszéli el ugyanezeket a motívumokat.
Mi történik az alapigében? A tanítványok látják Jézust imádkozni. Meggyőződésem: gyakran voltak tanúi ennek a jelenetnek. Gyakran láthatták, ahogyan Jézus imádkozott Istenhez. Ugyanakkor azonban azt is tudnunk kell, hogy nem csak imádkozni látták Jézust, hanem azt is láthatták, hogy az imádságnak milyen eredménye van Jézus életében.
Az alapigéből nem derül ki, hol, mikor és éppen miért imádkozott Jézus. Lukács számára ennyi a lényeg: a tanítványok látták, hogy Jézus éppen imádkozott. Az a szó, amellyel az evangélista az imádságot jelöli, nagyon széles jelentésmezővel rendelkezik: a görög világban egyaránt használták a kérés, kívánság, ígéret, fogadalom, vagy akár a meggyőződés kinyilvánításának a jelölésére is.
Egy közülük – bármelyikük lehetett – odament hozzá és így szólt: „Uram, taníts minket imádkozni”. E kérés megfogalmazása (aor. imperat.) a sürgetés hatását kelti. Mintha csak azt mondaná ez a meg nem nevezett tanítvány: Uram, látjuk, hogy amikor te imádkozol, meghallgat téged az Isten. Mi is úgy akarunk kapcsolatban lenni az Istennel, ahogyan te, mi is azt szeretnők, hogy minket is úgy hallgasson meg az Isten ahogyan téged. Taníts tehát minket is imádkozni!
Az evangélista szövege azonban nem a belső motivációt jegyzi le, hanem egy korabeli gyakorlatra utal: „taníts minket imádkozni, ahogyan János is tanítja a tanítványait”… Ebben a korban a karizmatikus zsidó tanítók többek között imádkozni is tanították követőiket.
Jézus válasza egyszerű és lényegre törő. Lukács szerint nem elméleti tudnivalókat közöl tanítványaival. Nem elméleti szinten beszél az imádkozás módszertanáról. A Hegyi Beszéd Máté szerinti változatában több tudnivaló van az imádkozás mikéntjéről – ezek is nagyon gyakorlati jellegűek. A Jézus-korabeli zsidó hagyomány igencsak részletesen foglalkozott az imádkozás mikéntjével. A Talmudban – bár jóval később foglalták írásba, mégis tartalmaz olyan hagyományrétegeket, amelyek Jézus koráig is visszanyúlnak – gyakran olvashatunk „imádságmódszertani” részleteket. A Berachot 24b-ben például arról olvasunk, hogy nem kiabálva és illedelmesen kell imádkozni – többek között tilos böfögni imádság közben, ez ugyanis az Isten iránti tiszteletlenség jele. A Berachot 30b-ben a kavanah, azaz az összpontosítás, ráhangolódás fontosságáról olvashatunk. A Pirqe Avot pedig arról ír, hogy bár az imádság vallásos kötelezettség is, a hívő embernek nem a külső kényszerítő erő miatt, hanem a belső igényből fakadóan kell imádkozia.
A kegyesség gyakorlásának rendkívül fontos része tehát az imádság, ezt tudták Jézus tanítványai is, ezért egyikük odament hozzá, és így szólt: Uram, haladéktalanul taníts meg minket is imádkozni.
Jézus válaszában mintád ad az imádságra: valahányszor imádkoztok, mondjátok (ezt)… A mintaként adott imádság megfogalmazása bár eltér attól a változattól, amelyet Máté evangéliumából ismerünk, és amely az óegyház liturgiális gyakorlata révén közismertebb, struktúrájában, gondolatiságában azonban gyakorlatilag azonos vele. Főbb elemei:
• Istent Atyaként szólítja meg: Atyánk! Vagy arámul Abbá! Ez nem a gügyögő gyermeknyelv szava, hanem Isten tiszteletteljes, és mégis bizalmat sugárzó megszólítása.
• Az imádság első egysége az Istenre vonatkozó kéréseket tartalmazza: nevezetesen a név megszentelését (azaz tisztán tartását) és az ország (királyság) eljövetelét (ebbe természetesen az akarat megvalósulása is beletartozik) sürgető kéréseket;
• Az imádság második egysége pedig az emberi életre vonatkozó kéréseket tartalmazza: könyörgés a mindennapi kenyérét, a bűnbocsánatért (vagy a szövegben használt szavak szemantikai mezejének megfelelően: az adósság elengedéséért – a bűnt ugyanis többek között, mint adósságot ábrázolja a szentírás), valamint a kísértéstől, az erő felett való próbatételtől való megóvásért (és ebbe értelemszerűen a gonosztól való megszabadításért, azaz a hitvánnyá válással szembeni védelmet kérés beletartozik).
A mintaimádság elmondása után Jézus két példával világítja meg a belső motiváció és a szükséghelyzet együttes jelenlétét. Az első példában az éjfélkor kenyeret kérő barát képe jelenik meg. Jézus következtetése: ha nem is barátság miatt, de a tolakodás (vagy az eredeti szó jelentése: szégyentelenség) miatt megkapja azt, amire szüksége van. A példa nyilvánvalóan hiperbola, (költői) túlzás, de az üzenete egyértelmű: a kitartást és az elszántságot emeli ki. Szüntelen, kitartóan imádkozzatok… A második példában is egy paradox élethelyzet elevenedik meg: ki az az apa, aki a halat vagy tojást kérő gyermekének kígyót, illetve skorpiót adna? Ki az az apa, aki az élethez szükséges dolgokat kérő gyermekének életellenes dolgokat adna? Ugye, elképzelhetetlen? Ezt a második példát khiasztikus formában fogalmazza meg az evangélista: a szerkezet két szélén, keretként állnak az életellenes adományok, a kígyó és a skorpió, míg a szerkezet belsejében, annak magvaként a jó dolgok, a hal és a tojás. Ez az elrendezés egyértelműen jelzi, mit kell kérnünk Istentől: azokat a jó, életet támogató dolgokat, amelyekre valóban szükségünk van.
Erre a bölcsességre példaként említem Iulianus császár egyik epigrammáját, amelyben az uralkodó így könyörög Zeuszhoz: „a jó dolgokat add meg nekünk akkor is, ha nem kérjük, míg a rossz dolgokat tartsd távol tőlünk, még akkor is, ha imánkban éppen azokért könyörgünk…”
Miről szól Jézus két példája? A szükséghelyzet és az Isten iránti gyermeki bizalom az imádkozásban való kitartást eredményez. Példaként állhat előttünk Honi esete, aki a hagyomány szerint Jézus előtt néhány évtizeddel élt, és arról volt híres, hogy Isten meghallgatja imádságait.
„Így szóltak egyszer Honihoz, a Kör-vonóhoz: »Mondj imát, hogy essen az eső.« Imádkozott, de az eső nem esett. Erre mit csinált? Megvont egy kört, beleállt, és ezt mondta az Isten előtt: »Világnak Ura, gyermekeid hozzám fordultak, mert olyan vagyok előttük, mint a Te házadnak fia. A hatalmas névre esküszöm, hogy addig nem mozdulok el innen, amíg nem mutatsz kegyelmességet gyermekeid iránt.« Ekkor elkezdett szemerkélni az eső. »Nem ezt kértem – mondta, – hanem esőt, amely megtölti a ciszternákat, mélyedéseket és barlangüregeket.« Erre felhőszakadás kezdődött. »Nem ezt kértem, hanem a kegyelem, áldás, és ajándék esőjét.« Erre elkezdett rendesen esni az eső.”
Honit korának elitje kis híján átok alá helyezte az „Isten iránti tiszteletlenség” vádja miatt, Salomé királynő azonban fölmentette, hiszen úgy vélte: Honi élete azt igazolja, hogy különleges kapcsolatban van Istennel.
***
Hitben járó emberek vagyunk. Kegyességünk része, hogy rendszeresen imádkozunk. Úgyszintén az is, hogy naponként kérjük a mi Urunkat: tanítson minket jobban imádkozni. Emellett azonban lelkipásztorok, lelkipásztor-jelöltek is vagyunk, akik másokért felelősek. Számunkra nem elég az a kérés, hogy „Uram, taníts minket imádkozni”. Ki kell egészítenünk azzal a kéréssel: „taníts minket úgy, hogy a ránk bízottakat szerinted való módon taníthassuk arra, hogy egyedül Jézus Krisztustól tanuljanak imádkozni”.
***
Mire tanít minket a mai alapige?
1) Legyen nekünk is állandó, naponkénti kérésünk: „Uram, taníts minket imádkozni”… Amit ugyanis kérnünk kell, nem tudjuk, hogyan kérjük (Róma 8,26). Szüntelen imádkoznunk kell tehát azért, hogy megtanuljuk: mit és hogyan kérjünk Istentől.
2) Számunkra „az imádkozó” legfőbb példája maga Jézus Krisztus. Bár nyilvánvaló módon közöttünk élő (vagy egykor élt) emberektől tanultunk imádkozni, mögöttünk meg kell látnunk Jézus Krisztust. Az ő imaéletét látva fordultak hozzá a tanítványok ezzel a kéréssel: „Uram, taníts minket imádkozni”. Amikor tehát azért könyörgünk, hogy Jézus Krisztus tanítson minket imádkozni, legyen mindig előttünk az Ő imádkozó alakja.
3) Bizalommal imádkozzunk. Ezért tanít Jézus arra, hogy Istent apának/atyának szólítsuk. Példázatában pedig mintegy biztosítékot nyújt arra nézve, hogy Isten jóindulatú és javunkat akarja.
4) Kitartóan imádkozzunk. Még akkor is, ha az rámenősségnek, arcátlanságnak tűnik.
5) A Jézus által adott mintaimán is látszik az, amit a Hegyei Beszédben így fogalmazott meg: keressétek először az isten országát és az ő igazságosságát, és a többiek ráadásként megadatnak nektek.
Kérjük hát Isten kegyelmét, hogy Jézus példáját követve úgy tanulhassunk magától Jézustól imádkozni, hogy az emberek láthassák életünkben az Isten iránti erős, töretlen (és ha kell az emberi körülményekkel dacoló) bizalmat és dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. Ámen.