Miért hiányzik az 1 János 5,7-8 "Szentháromság-bizonyítéka" Erasmus Újszövetség-kiadásából? A jánosi comma társadalomtörténete betekintést nyújt az európai kereszténység ma is aktuális kultúrharcaiba. Esemény időpontja: Április 6, szerda, 17.00 óra.
205. terem
A XXI. század nagy vitáit rólunk (is), de már nélkülünk vitatják meg. Ma már mindenki tudja, a teológia (újból) megkerülhetetlenné vált. Mégis az elmúlt évtized talán legfontosabb morálfilozófia vitáján egy teológus sem volt. Egy amerikai filozófus (Sam Harris) és egy kanadai származású klinikai pszichológus (Jordan B. Peterson) szállt vitába, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyek számunkra, teológusok számára, több mint otthonosan „szólnak”. Ott se voltunk. Meg sem hívtak.
Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.
Stanley Hauerwas (szül. 1940) AEÁ-beli kortárs teológus. Ekléziológiáját meghatározza a civil vallás kritikája, a keresztyén kultúra hanyatlásának tudomásul vétele. Mára az egyház és a világi hatalom összefonódása miatt az evangéliumból sok minden elveszett. Az egyháznak nem kell a világi hatalmat keresnie, hogy megváltoztassa a világot, mert már önmagában is egy politikai közösség.
A trianoni békeszerződés után az erdélyi református egyház lassan ébredt a gyökeres változások okozta sokkból. „Nemzeti kultúránk és nyelvünk egyetlen védelmezője az egyház lett” – írja Musnai László, ez a mondat pedig a belmissziós folyamat spirituális hozadéka mellett annak társadalmi szerepére is utal. Az egyház belmissziójának tehát – a saját spirituális identitása és társadalmi relevanciája megerősítése érdekében – két irányúnak kellett lennie. Ez a kettős irányultság viszont elég gyakran reflektálatlanul maradt, ami gyakran zavarokhoz és konfliktusokhoz vezetett.
A keresztyénség történetének első két évezredében összességében nem változott annyit a férfi és női szerepek megítélése és egymáshoz való viszonyulásuk, mint az utóbbi évtizedekben. A magyar református teológiai párbeszédben sem odázhatjuk tovább ezt a kérdéskört, annál is inkább, mert egyháztagjainkat számos külső behatás éri, ezért kérdően várják saját közösségünk útjelzőit.
A tervezett előadás célkitűzése filológiai és tudományelméleti alapon megvizsgálni a dogma szó szementikai mezejét, és az így nyert eredmények alapján tágabb összefüggésrendszerben szemléltetni a dogmatörténet és a dogmatika viszonyát. Vizsgálatunk során arra összpontosítunk, hogy felmutassuk: a rendszeres teológiának eme két ága (a szemantikai mező által meghatározott természetéből adódóan) hogyan mutat egy zárt, vagy bezáródófélben lévő földi rendszer felől az istenismeret végtelenül nyitott világa felé.
Az átmenetiség korában élő egyház megkerülhetetlen feladata, hogy állást foglaljon az értékorientáció új irányait illetően. Tanulmányunkban ezeknek a folyamatoknak a bemutatására törekszünk. Victor Turner brit antropológus ’társadalmi dráma’ elmélete és azon belül a rituálé, liminalitás (küszöblét) és communitas fogalmai sok szempontból találó leírása lehet azoknak a társadalmi jelenségeknek, amelyek az egyháztársadalmat is jellemzik. Ebben az értelmezési keretben az egyház teológiai és intézményes önreflexiójára fókuszálunk a jelenkor árnyaltabb megértésre törekedve.
A politikai teológia egyik fontos XX. századi vitája Erik Peterson és Carl Schmitt között zajlott. Különböző álláspontokból közelítették meg annak a kérdését, hogy lehetséges-e egy olyan politikai teológia, melyben a fogalom két alkotóeleme megőrzi eredeti jelentését. A különböző álláspontokból adódik, hogy elbeszélnek egymás mellett, így a vitát ugyan lezárni nem lehet, de tanulni belőle igen: a Szentháromság jelentőségét egy teológiai politikai teológiában.
Az analógia fogalma a katolikus teológiában Aquinói Tamás után inkább a fogalom értelmezésével, rendszerezésével vagy alkalmazhatóságával foglalkozik. Protestáns körökben sem történt lényeges áttörés a fogalom körül. Kierkegaard mondja a Filozófiai töredékekben, hogy Isten a hitben, Igéjében, Jézus Krisztusban újjáteremti az embert: megszűnteti a köztük lévő hasonlótlanságot azáltal, hogy megérteti és megszeretteti önmagát. Különösen a szeretetben valósul meg az új analógia Isten és az ember között, mert Isten természete a szeretet.
Pages
