Szerzőnk szemléletében az idő is éppen úgy változik, mint a folyó, melybe nem léphetünk be két alkalommal. A szenvedés okozása és tapasztalata e két transzcendens valóság együttese átalakítja a tettest és áldozatot; ennek alapján lehetne elévültnek tekinteni a vétket. Az elévülés azonban sohasem helyettesítheti a bocsánatot. A felejtés nem morális aktus. A hiányos emlékezet felületesség, a túl erős emlékezés azonban haragot szül. Spirituális kapzsiságra utalhat azonban, ha valaki a gonosz tapasztalatának integrálását a megbocsátás útján mintegy hőstettet kívánja véghezvinni.

A szerző, a Ferencz József unitárius püspök által szerkesztett, 1864-ben kiadott és napjainkban is használatban levő unitárius káté fontosabb átdolgozásait (1879, 1947, 1973) elemzi és az évenkénti kiadásokat mutatja be.

Ebben a tanulmányban azokat a pontokat vizsgálom, ahol az emberi életre vonatkozó meglátásaik találkoznak vagy szétválnak ugyan, de adott szakaszon át párhuzamosan haladnak, miközben sejthető, hogy mindkét egyenes ugyanahhoz a szamárvezetőhöz igazodik. Vizsgálódásom nem a szokványos tartalomismertetés vagy pszichológiai rendszerbe való besorolás útját követi, nem is a közös antropológia megírására vállalkozom. Inkább azt szeretném felmutatni, hogy miként olvasható Frankl Böszörményi-Nagy kontextusában.

Amennyiben az evangélium a benne kifejezésre jutó viszonyulások dinamikája által fejti ki hatását, úgy a Filippibeliekhez írott levél első fejezetében ennek a dinamizmusnak a hívő ember által felismert evilági vonatkozásai állnak előttünk. Azok a vonatkozások, amelyek a hétköznapi élet eseményeinek a szintjén, az evangélium szolgálatában álló és az evangéliumon tájékozódó életben vagy az evangéliumhoz valamilyen módon viszonyulni kénytelen helyzetben megragadhatók és kifejezésre juttathatók.

Nagy horderejű döntésekbe nem szólhat bele mindenki; beszélni viszont minden ember beszél. És az is kommunikál, akinek valamilyen betegség korlátozza beszédkészségét. A homo loquens tágabb értelemben a kommunikáló ember. Dolgozatunk elsősorban a beszéd etikájának az alapkérdéseit kívánja feltárni és kritikailag bemutatni, ezt azonban csakis ennek a tágabb kontextusnak a figyelembevételével tehetjük meg.

Minden tudomány szükségképpen eljut a maga határáig, a horizontnak addig a vonaláig, ahol összeér az ég és föld. A fizikai valóság vizsgálata metafizikai kérdésekbe torkollik. Aki például asztrofizikusként az ősrobbanással foglalkozik, óhatatlanul is beleütközik az olyan jellegű kérdésekbe, melyeket a szoros értelemben vett tudomány aligha válaszolhat meg. Mi okozta magának a Big Bangnek a szinguláris eseményét? Miféle idő és miféle tér képzelhető el a téridő keletkezése előtt? Működhetnek-e ott törvények, ahol még egyetlen atom, egyetlen elektron sem létezik?

Amikor az Ószövetséget a feltámadás kérdése kapcsán a keresztyén teológia és hermeneutika összefüggésében vizsgáljuk, akkor ezt kétféle szempontból tehetjük. Egyrészt tudatában kell lennünk annak, hogy a keresztyénség és a zsidóság többsége számára magától értetődő volt, hogy az Ószövetség beszél az ember feltámadásáról, tehát a jelenség mint olyan létezik. Másrészt a keresztyén igehirdetés számára az Ószövetség az a forrás is volt, ahol nemcsak általában a feltámadás, hanem konkrétan a Krisztus feltámadása is meg van írva.

A tanulmány a református gyülekezetekben élő népszokások közül a halál átmeneti rítusához kapcsolódakat gyűjti össze, a teljesség igénye nélkül. A virrasztó és a halotti tor napjainkig élő hagyományai változatos formákban maradtak fenn a gyülekezetekben.
Ezeknek gyűjteménye a tanulmány, mely összefoglalásként megállapítja, hogy ezek a régi szokások ma is élnek, és néprazi, valamint lelkigondozói szempontból nagyon fontos, hogy fenn is maradjanak.

The God of Jankélévitch is creative energy, eternal acting goodness and love, but it is not a person and does not personally know its creations. It does not rule, does not enter into a covenant, does not bring redemption at the cost of its own heartbreak, does not judge sins and does not forgive them, does not speak, does not give commandments, does not conquer death, does not resurrect the dead, and does not offer eternal life.

Ez a tanulmány a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az "unde malum?" kérdésére.