A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.

Az előadás röviden összefoglalja azokat a - többnyire irracionális - elvárásokat és sztereotípiákat, amiket a környezet az egyházzal mint szervezettel szemben fogalmaz meg, valamint megfogalmazza, hogy mindezek miért és hogyan akadályozzák a két fél közötti hatékony kommunikációt.

1989 után Románia, a román állam megpróbálta rendezni az egyházakkal való viszonyát. Ennek megfelelően már az 1991-es új Alkotmányban szabályozta a vallásszabadságot és az egyházak jogállását, melynek alapja a felekezetek autonómiájának az elismerése. Jelen tanulmány az állam és egyház meglehetősen összetett viszonyát mutatja be, valamint a Romániában elismert egyházak jogállását. Az állam és egyház viszonya alapvetően alkotmányjogi jellegű, hiszen szervesen kötődik olyan alapjogokhoz, mint a lelkiismeret-szabadság, a kifejezés- és szólásszabadság, valamint a vallásszabadság.

In studies on the composition of prophetic literature, the larger textual layers reinterpreting earlier texts, the so-called Fortschreibungen, received much attention. It is well-known that beside these larger literary elaborations prophetic books also contain shorter explanatory interpolations, often called glosses, which intend to clarify a particular imagery of the prophecy (e.g., Isa 9:14). A systematic reading of these short annotations has been neglected, however, in studying the formation of prophetic books. The present article reconsiders the Isaiah-Memoir from this perspective.

In Jeremiah 28, there is a dispute between the prophets Jeremiah and Hananiah over the (il)legitimacy of prophecies of salvation concerning Judah and prophecies of judgement regarding Babylon. On the eve of Jerusalem’s fall to the Babylonians, the prophet Jeremiah, who proclaims judgement on Judah at the hands of Babylon, appears to be the true, genuine, canonical voice of God.

Prédikáció előkészület Jézus csodatételéhez, amikor a negyed napja halott Lázárt feltámasztja és az örök életet ígéri a benne hívőknek.

A Heidelbergi Kátéban nem találkozunk az embert önmagában vizsgáló kérdésekkel. A Káté szerzői valahányszor az ember természetére, állapotára vagy akár rendeltetésére vonatkozó kérdést tesznek fel, egyértelműen éreztetik, hogy soha nem önmagában, hanem kizárólag Istennel való kapcsolatában szemlélik az embert. Mindjárt a Káté preambulumában találkozunk ennek világos kifejezésével, amikor az egyetlen vigasztalásra vonatkozó kérdés-feleletben kifejtik, hogy az ember nem rendelkezik önmaga fölött, ugyanis elsősorban a megváltás jogán Jézus Krisztus tulajdona.