Próféta – kreatív igemagyarázó vagy ötletszegény epigon? A prófétai tradíció szerepe az idegen népek elleni próféciákban

Balogh Csaba: Próféta – kreatív igemagyarázó vagy ötletszegény epigon? A prófétai tradíció szerepe az idegen népek elleni próféciákban. In: Református Szemle 97 (2004), 3-20. pp.

Némely elszórtan jelentkező közvetlen utalás mellett, amely a prófécia későbbi korban való recepciójával foglalkozik, találunk egynéhány közvetett utalást is a prófétai szövegek egymással való kapcsolatát illetően. E tanulmánynak az a célja, hogy a prófétai tradíció jelenlétét és szerepét vizsgálja olyan szövegek esetében, amelyeket tárgyuknál fogva idegen népek elleni próféciáknak nevezünk.

A kérdés, amely itt megfogalmazódik az, hogy mennyiben voltak a próféták tudatában a korábbi idegen népekről szóló próféciáknak, milyen mértékben kap helyet a tradíció, azaz az ebben a tárgykörben elhangzó korábbi prófétai kijelentés saját igehirdetésükben, illetve hogyan viszonyul a régi üzenet az új kontextushoz, amelybe utólag felvétetik?