Conferință internațională despre Calvin

Cu prilejul anului Calvin, Institutul Teologic Protestant a organizat o conferință internațională de două zile. Tema conferinței a fost Interpretarea contemporană a lui Calvin. Inițiatorul acestui simpozion a fost prof. Juhász Tamás.


Csütörtökön Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke által vezetett áhítat után Geréb Zsolt elnökletével Szűcs Ferenc budapesti teológiai tanár, Pásztori-Kupán István kolozsvári teológiai tanár, valamint a galaci egyetem filozófiatanára, Mihai Androne előadására, este pedig művészi műsorra került sor. Pénteken az Oláh Mátyás teológiai hallgató által vezetett áhítat után Kállay Dezső elnökletével Frank Sawyer sárospataki teológiai tanár, Jan-Andrea Bernhard zürichi lelkipásztor, tudományos kutató, illetve Juhász Tamás kolozsvári teológiai tanár előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A rendezvény könyvbemutatóval folytatódott: Szóra bírva. Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel című könyvet az Exit Kiadó bocsátotta a nagyközönség elé.

A teológia dísztermében péntek délben megtartott könyvbemutatón Adorjáni Zoltán dékán köszöntötte a jelenlévőket. Kelemen Csongor részleteket olvasott fel Tunyogi Lehel könyvéből. Varga László lelkész, Kozma Zsolt kortársa megjegyezte: ő ismerte meg leghamarabb Kozma Zsoltot, még a Zilahi Református Kollégium diákjaként, majd egyazon egyházmegyében tevékenykedtek. „Elsősorban nem a tudóst és az igehirdetőt láttam meg Kozma Zsoltban, hanem a Szentírás lelkének ismerőjét. Nem ismerek senki mást, aki ennyire ismerte és értelmezte volna a Szentírást. A prédikálást megtanulhatja bárki, ám az Ige lelkének megértését nem lehet megtanulni”, vallotta Varga László.

Juhász Tamás teológiai tanár beszédének végkövetkeztetése az volt: hálás Istennek, hogy közel kerülhetett Kozma Zsolthoz, és Kozma Zsolt által közelebb kerülhetett Istenhez. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető docense először a Kozma Zsolttal való személyes megismerkedést mesélte el: 1991-ben egy Makkai Sándor-emlékünnepségen együtt tartottak előadást, és Fekete Károly akkor határozta el, hogy Makkai életművéből doktori tézist ír Kozma Zsolt vezetésével.

„Ez a könyv meglepetés volt számomra. Hogy miért? Elsősorban azért, mert Tunyogi Lehelnek sikerült szóra bírnia Kozma Zsoltot, másrészt pedig a könyvben tetten érhető őszinteség és könnyedség miatt”, magyarázta Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

Végezetül Kozma Zsolt teológiai professzor kapott szót. „Nem számítottam arra, hogy a terem megtelik. Így csak temetésen szoktak beszélni, s hála Istennek, én egészséges vagyok”, kaphattunk ízelítőt Kozma Zsolt teológiai professzor sajátos humorából.

(A fenti konferenciabeszámoló a kolozsvári Szabadság napilapban jelent meg, 2009. október 20-án, Nagy-Hintós Diana tollából.)