Tantárgyak

Visky Sándor Béla · Kredit 3 · Szem 2 · Tavaszi

Az apologetika a teológiának az az ága, mely racionális érvekkel kívánja igazolni a keresztyén hit relevanciáját. Folyamatosan keresi a hagyományos keresztyén tanítás, valamint a kortárs gondolkodás közös nevezőjét és ennek nyelvi formáit, hogy így tegye érthetővé a beavatatlanok számára is a kijelentés valóságát. Így példáula II-III.

Visky Sándor Béla · Kredit 3 · Szem 3 · Őszi
MS43 · Szimbolika

A tárgy célja a hallgatók megismertetése azoknak a történelmi egyházaknak, továbbá felekezeteknek és kis közösségeknek a sajátos tanításával, valamint egyházi-gyülekezeti gyakorlatával, akiknek a híveivel nap mint nap találkozuk.

Rezi Elek · Kredit 5 · Szem 2 | 4 · Tavaszi
MS50U · Szociáletika

A kurzus napjaink társadalmának szociáletikai kérdéseire adott keresztény válaszokkal foglakozik. Ennek rendjén előbb ismerteti a társadalometika tárgyát, módszerét és a társadalomról alkotott felfogásokat, majd az egyén és a társadalom kérdéseivel, a szolidaritás és a szubszidiaritás elveivel foglalkozik.

Visky Sándor Béla · Kredit 4 · Szem 1 · Őszi
MS51 · Etika I

Az etika a helyes emberi cselekvéssel foglalkozó tudomány. Leíró és előíró módon vizsgálja ennek motivációját, eszköztárát, célszerűségét, következményét, általánosítható mértékét mind egyéni, mind pedig közösségi vonatkozásban. Immanuel Kant a "hogyan kell cselekednünk?" problémáját további három kérdés összefüggésében tárgyalja: kicsoda az ember, mi módon ismerünk és mit remélhetünk?

Visky Sándor Béla · Kredit 4 · Szem 2 · Tavaszi
MS52 · Etika II

Az etika a helyes emberi cselekvéssel foglalkozó tudomány. Leíró és előíró módon vizsgálja ennek motivációját, eszköztárát, célszerűségét, következményét, általánosítható mértékét mind egyéni, mind pedig közösségi vonatkozásban. Immanuel Kant a "hogyan kell cselekednünk?" problémáját további három kérdés összefüggésében tárgyalja: kicsoda az ember, mi módon ismerünk és mit remélhetünk?

Varga Attila · Kredit 3 · Szem 1 · Őszi

Az állami egyházjog, a szabályozások révén rögzíti az állam és egyház viszonyának meghatározott modelljét, megállapítja e viszony alkotmányos alapelveit, az egyházak működésének, alkotmányos kereteit, illetve egy sor, szabályozást, a legkülönbözőbb jogi területeken, úgymint polgári jog, munkajog, közigazgatási jog, családjog, pénzügyi jog, büntetőjog. Mindezek pedig valamilyen módon és mértékben meghatározzák, illetve befolyásolják, az egyházak mindennapjait, az oktatás, az egyházi kormányzás és igazgatás a gazdálkodás és egyéb területeken.

Varga Attila · Kredit 3 · Szem 2 · Tavaszi

A Felekezeti egyházjog szaktárgy az egyházat, mint jogilag szabályozott, élő szervezeti rendszert ismerteti. Azokkal a belső egyházi jogviszonyokkal foglalkozik, amelyek az egyházi alapelvektől kezdődően az egyházi jogalkotás, egyházkormányzás, egyházi közigazgatási rendszeren, a lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezetei tagok jogállásán keresztül, az egyházi fegyelmezéssel és bíráskodással kapcsolatosan megjelennek. Ezek megismerésével, elfogadásával tudatosul, hogy a lelkészi munkában az egyházi jog nem egy idegen, bizonytalan terület, hanem ennek a munkának szerves része, mely nélkül az egyház nem működhetne.

Oldalak