Újszövetségi exegézis módszertan

A Biblia az Egyház könyve. Ebből az iratgyűjteményből meríti mindazt az ismeretet, amely feltétlenül szükséges hitének megéléséhez és életvitelének kialakításához. Különösen a protestantizmus hangsúlyozza a Biblia egyedüli tekintélyét a keresztyén hit és élet minden területén. Ezért a Biblia két nagy iratgyűjteményének, az Ó- és Újszövetségnek a tanulmányozása a bennük foglalt üzenet megértése érdekében elsőrendű feladat. Ez azonban lehetetlen az iratok elmélyült, szakszerű, rendszeres és módszeres tanulmányozása nélkül. A bibliai szövegek megértésével az exegézis foglalkozik, s ennek a foglalatosságnak a művelésére készít fel az exegézis, más szóval az írásmagyarázat módszertana.

Az ó- és újszövetségi írásmagyarázat művelésében sok hasonlóság fedezhető fel, de lényeges eltérések is mutatkoznak. Mindenekelőtt a két nagy iratgyűjtemény nyelve tér el egymástól alapvetően. Komoly különbség mutatkozhat azonban a nem nyelvi természetű módszertani lépések alkalmazásánál vagy alkalmazhatóságánál is. Mert például, amíg az ószövetségi iratokban fellelhető hagyományanyag jó része hosszú évszázadokra vezethető vissza, és nem egy közülük bonyolult átörökítési folyamat, s így állandó változás és alakulás után került be a bibliai szövegbe, az újszövetségi írásmagyarázat legfeljebb néhány évtizedes hagyománnyal és igen rövid, többnyire alig megragadható hagyományozási folyamattal számol. A nyelvi, és az általános írásfejtő szabályok alkalmazásában és alkalmazhatóságában megmutatkozó különbségek miatt az újszövetségi írásmagyarázat művelésére az e célra kidolgozott metodika elsajátítása után lehet csak felelősséggel vállalkozni.

A bibliai szövegre ugyanolyan módszertani lépéseket alkalmazunk, mint bármilyen profán írásműre. Vizsgáljuk a szöveg hitelességét (megbízhatóságát), nyelvi sajátosságait, irodalmi jellegét és formáját, a szöveggé szerveződés előzményeit, feltételeit és körülményeit, a megírást befolyásoló, alakító tényezőket azzal a céllal, hogy megállapíthassuk, mit jelenthetett és milyen üzenetet közvetített keletkezésének idején kora olvasójának. Eközben természetesen szem előtt kell tartanunk az iratok kifejezetten teológiai tartalmát.

Célok
Az újszövetségi exegézis módszertan bemutatja azokat a lépéseket, amelyek segítségével közelebb jutunk egy meghatározott újszövetségi szöveg értelméhez. Felsorakoztatja azt a gazdag eszköztárt, amely nélkül nem lehet elvégezni a megértésre irányuló részfeladatokat: az alapszöveg legmegbízhatóbb dokumentumait, s a megértésüket szolgáló segédeszközöket, úgymint szótárakat, lexikonokat, nyelvtanokat, kommentárokat, monográfiákat és tanulmányokat. Felvázolja a részeredmények tárgyalásának, értékelésének és egységes szemléletbe rendezésének módozatait.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgató ismeri a Nestle–Aland Görög Újszövetség (27., ill. 28. kiadás) kritikai szövegének és apparátusátnak jelrendszerét, képes értékelni a felsorakoztatott adatokat és következtetéseket levonni a kritikai szöveg szövegállományára nézve. Használja a különböző szókönyveket és nyelvtanokat, felismeri és értékeli a szöveg nyelvtani, szerkezeti, jelentésbeli és műfaji sajátosságait. Ismeri a legrangosabb kommentársorozatok rendszerét, segítségükkel képes feltérképezi a szöveg különféle problémáit és átlátni a megoldási javaslatok közti feszültségeket; ismeretei alapján érvelni tud az egyik vagy másik megoldási javaslat mellett. Kutatásának részeredményeit képes rendszeresen és módszeresen bemutatni, értékelni és összegezni.

Általános kompetenciák

A hallgató képes egy megadott szövegegység elemzését önállóan és szakszerűen elvégezni.

Időbeosztás

Heti oktatási idő Előadás Szeminárium Gyakorlat
2 óra/hét 1 1 0
28 óra/szemeszter 14 14 0
Szorgalmi idő Óra/félév
Összesített idő 100
A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő 20
További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen 20
Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítése 30
Személyre szabott konzultáció 2
Szorgalmi idő összesen 72

Vizsgáztatás

A hallgató óráról-órása írásbeli részdolgozatot készít a választott vagy kijelölt textus alapján a tanult módszertani lépés(ek) begyakorlására. Előre elkészített rend szerint minden hallgató bemutatja egyik részdolgozatát. Minden bemutatást rövid értékelő megbeszélés követ. A szakirodalom útmutatásai, valamint a részdolgozatok értékelésekor kapott további eligazítás alapján minden hallgató dolgozatba foglalja össze a megadott szakaszról szóló elemzést. A dolgozatból ki kell derülnie, hogy a hallgató valóban szert tett azokra a készségekre, amelyek alapján képes önállóan elvégezni egy újszövetségi szövegrész exegézisét. A dolgozat terjedelme 4000/5000 szó.

Bibliográfia

Könyv

Forráskiadvány