Református egyházi ének III

Az egyházi ének és himnológia órák anyagát az érvényben levő egyházi énekeskönyv énekanyaga képezi. A tantárgy célja, hogy a hallgatók tanuljanak meg helyesen énekelni, sajátítsák el az érvényben lévő egyházi énekeskönyv énekanyagát, és legyenek tisztában a gyülekezeti éneklés lényegével és annak istentiszteleti szerepével. Az énekek dallamának és szövegének elsajátítása mellett az egyes énekek történeti (énekszerzők), stiláris, teológiai és funkcionális (liturgiai) sajátosságainak megismerésének segítségével a hallgató az énekeskönyv anyagában való teológiai-tartalmi tájékozódásra, valamint alapvető himnológiai ismeretekre is szert tesz.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A helyes énekléshez szükséges légzés elsajátítása segítségére lesz a hallgatónak abban, hogy lelkészi szolgálatában érthetően, tagoltan, és a hangszálakat kímélő módon énekeljen és beszéljen. Az énekek könyvnélküli ismeretének köszönhetően a hallgató könnyebben tud az énekeskönyv anyagában tájékozódni. A hallgató képességet szerez arra, hogy bármilyen jellegű szolgálatra az annak leginkább megfelelő gyülekezeti éneket válassza ki, a szolgálatokon az énekeket énekelni vagy adott esetben akár vezetni is tudja.

Általános kompetenciák

A himnológiai ismeretek birtokában a hallgató felismerheti a gyülekezeti ének és a különböző teológiai tárgyak közötti összefüggéseket (biblia ismeret, egyháztörténet, liturgika stb.).

Óraszerkezet

  1. MRÉ 51, MRÉ 159

    Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem (MRÉ 51)
    Örvend mi szívünk (MRÉ 159)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 121-123 (3) 282-283 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 36-37 (2) 95-96 (2)
  2. MRÉ 181b, MRÉ 185, MRÉ 191

    Jöjj, népek Megváltója (MRÉ 181b)
    Ó, jöjj,ó, jöjjj, Immánuel (MRÉ 185)
    Az Istennek szent angyala (MRÉ 191)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 300-300 (1) 304-305 (2) 312-314 (3)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 171-171 (1) 174-175 (2)
  3. MRÉ 194, MRÉ 197, MRÉ 199

    Dicsőség mennyben az Istennek (MRÉ 194)
    Itt állok jászolod felett (MRÉ 197)
    Jöjjetek Krisztust dicsérni (MRÉ 199)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 316-316 (1) 321-322 (2) 324-325 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 177-179 (3)
  4. MRÉ 203, MRÉ 254b, MRÉ 309b

    Ó, jöjjetek hívek, ma lelki nagy örömmel (MRÉ 203) 177-178)
    Erős várunk nékünk az Isten (MRÉ 254b) 203-204)
    Seregeknek hatalmas nagy királya (MRÉ 309b) 113-114)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 328-329 (2) 391-392 (2) 456-456 (1)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 113-114 (2) 177-178 (2) 203-204 (2)
  5. MRÉ 330b, MRÉ 354 MRÉ 367

    Adj békességet, Úr Isten! (MRÉ 330b)
    Megáll az Istennek Igéje (MRÉ 354)
    Mindenkorom áldom az én Uramat (MRÉ 367)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 483-483 (1) 517-517 (1) 531-532 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 99-100 (2) 105-106 (2) 145-146 (2)
  6. MRÉ 391b, MRÉ 400b

    Gondviselő jó Atyám vagy (MRÉ 391b)
    Légy csendes szívvel (MRÉ 400b)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 563-563 (1) 576-577 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 155-156 (2) 161-161 (1)
  7. Részletvizsga az 1-6. órák anyagából

  8. MRÉ 16, MRÉ 236, MRÉ 242

    Tarts meg engemet, ó én Istenem (MRÉ 16)
    Krisztus feltámadott (MRÉ 236)
    A pünkösdnek jeles napján (MRÉ 242)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 56-57 (2) 369-370 (2) 375-376 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 16-17 (2) 104-105 (2) 242-242 (1)
  9. MRÉ 23, MRÉ 250

    Az Úr énnékem őriző pásztorom (MRÉ 23)
    Isten élő Lelke, jöjj (MRÉ 250)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 71-72 (2) 383-384 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 20-21 (2) 224-225 (2)
  10. MRÉ 32, MRÉ 338

    Ó, mely boldog az oly ember éltébe’ (MRÉ 32)
    Mikoron Dávid nagy búsultában (MRÉ 338)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 86-87 (2) 495-496 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 25-26 (2) 153-153 (1)
  11. MRÉ 84, MRÉ 342

    Ó, seregeknek Istene (MRÉ 84)
    Irgalmazz, Úr Isten immáron én nékem! (MRÉ 342)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 165-167 (3) 501-502 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 49-50 (2) 147-148 (2)
  12. MRÉ 90, MRÉ 407

    Tebenned bíztunk eleitől fogva (MRÉ 90)
    Térj magadhoz, drága Sion (MRÉ 407)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 175-177 (3) 583-585 (3)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 52-53 (2) 205-206 (2)
  13. MRÉ 211b, MRÉ 453

    Örvendezzen már e világ (MRÉ 211b)
    Örök Isten, merre, merre vagy? (MRÉ 453)

    Olvasmány:

    • N. N.: Magyar Református Énekeskönyv, 339-340 (2) 641-642 (2)
    • Csomasz Tóth Kálmán: Dicsérjétek az Urat!- Tudnivalók énekeinkről, 179-179 (1)
  14. Részletvizsga az 8-13. órák anyagából

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 1 óra/hét (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 1)
  • 14 óra/szemeszter (Kurzus: 0 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 14)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 45 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 5 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 0 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 0 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 50 óra/szemeszter.
  • Összesen: 64 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

A hallgató el kell tudja énekelni kívülről a kijelölt énekek dallamát azok első versszakával, szükség szerint tudnia kell a dallamot más szövegre is alkalmazni. A hallgatónak ismernie kell az énekek himnológiai sajátosságait a kiadott irodalom alapján. Elégséges minősítéshez a kapott tétel minden kérdésére (minden tételen két megadott és egy szabadon választott ének, az énekek himnológiai elemzése) el kell érni az elégséges minősítést.