Újszövetségi teológia I. Az ősegyház és az apostoli teológia

A keresztyén egyház teológiája és krisztológiája nagymértékben az újszövetségi iratokra alapoz. Az újszövetségi iratok Jézus Krisztusról közvetlen és közvetett módon hírt adó tanúságtételek, amelyekben a tartalmat történelmi és szociális tényezők egyaránt meghatározzák. Ez a kurzus két központi tanúságra koncentrál: az ősgyülekezetre és Pál apostol nevéhez kapcsolódó szövegekre. A tárgy célja az ősgyülekezet és Pál apostol krisztológiai és teológiai tanításainak rendszerezése az újszövetségi iratok alapján a fent említett háttértényezők figyelembevételével.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgató ismeri az ősgyülekezet történeti és szociális helyzete, illetve az ősgyülekezetben kialakuló teológiai szemléletek közötti összefüggést. A hallgató ismeri és rendszerezni tudja Pál apostol legfontosabb teológiai és krisztológiai megfogalmazásait. Ismeri és értékelni tudja Pál apostol élete és tanítása közötti összefüggéseket. Értékelni tudja Pál kiemelkedő teológiai jelentőségét az újszövetség és az egyház szempontjából.

Általános kompetenciák

A hallgató különbséget tud tenni a keresztyén tanítás rendszeres teológiai és bibliai teológiai megközelítései között. Fel tudja vázolni az újszövetségi teológia ószövetségi gyökereit. Átlátja azokat az újszövetségi alapokat, amelyekre az egyházi hagyomány felépítette a maga teológiai tanításait, legfontosabb hittételeit.

Óraszerkezet

  1. Az újszövetségi teológia feladata és felépítése

    Olvasmány:

    • Goppelt, Leonard: Az Újszövetség theológiája
  2. Az ősegyház története. Az ősgyülekezet megalakulása, élete, küldetése

  3. Az ősgyülekezet teológiája

  4. Pál apostol élettörténete. Források, életrajzi adatok

  5. Pál apostol teológiájának krisztológiai alapjai

  6. Pál Jézusról szóló tanítása. Szoteriológiai megjegyzések

  7. Pál apostol tanítása a megváltásról: megigazulás

  8. Pál antropológiája

  9. A hit fogalma és szerkezete Pál apostolnál

  10. Pál erkölcsi tanítása

  11. Pál tanítása az egyházról

  12. Pál tanítása a keresztségről és az úrvacsoráról

  13. Pál apostol eszchatológiai tanítása

Időbeosztás

Heti oktatási idő

  • 2 óra/hét (Kurzus: 2 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 0)
  • 28 óra/szemeszter (Kurzus: 28 | Szeminárium: 0 | Gyakorlat: 0)

Szorgalmi idő

  • A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő: 40 óra/szemeszter.
  • További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen: 10 óra/szemeszter.
  • Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítéséhez szükséges idő: 0 óra/szemeszter.
  • Személyre szabott konzultáció: 0 óra/szemeszter.
  • Szorgalmi idő összesen: 50 óra/szemeszter.
  • Összesen: 78 óra/szemeszter.

Vizsgáztatás

Az érvényben levő szabályoknak megfelelően az óralátogatás előfeltétele a vizsgára való jelentkezésnek. A szóbeli vizsga a kiadott bibliográfia és egyetemi jegyzet alapján történik.