A fényt követni, az életet birtokolni

A mai alapigéből három üzenetet szeretnék kiemelni: először arról beszélek, hogy Jézus a megszólaló Isten, még amikor hallgat, akkor is van üzenete. Másodszor arról beszélek, hogy mit mond, én vagyok a világ világossága és végül azt szeretném elmondani, hogy hogy tudom hasznosítani ezt a világosságot az életemben?

Ismét szól az Ige. Napról napra hangzik itt a Teológián is. A szó elszáll az írás megmarad. Milyen érdekes, hogy itt, amit Jézus ír a homokba, az elmosódik, de amit mond, az két évezred óta is élő és ható. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által (Róm 10,17) Nem az a lényeges, hogy milyen hittel hallgatjuk ma Isten igéjét, hanem az, hogy Isten ma is szól hozzánk.

1.Jézus nemcsak szólt, hanem mondott is valamit az őt hallgatóknak. Itt az eredeti szövegben két ige szerepel a λαλεω és a λεγω. Az első azt jelenti, hogy szólni, artikulált hangot kibocsátani, megszólalni világos, érthető kiejtéssel és a lego pedig azt, hogy mondani, gondolatokat továbbítani, erős, érzelmi töltésű szavakkal. Jézus nemcsak szólt az emberekhez, hanem mondott is nekik valamit. Hány igehirdetés hangzik el itt a Teológián és vajon hányban talál így egymásra ez a kettő: szép és érthető legyen a beszéd, de mondjon is valamit a prédikátor. Legációba mentek, remélhetőleg szépen megtanult prédikációkkal. Azért imádkozom, hogy mondjatok is valamit és éljétek át az igehirdetésnek azt a csodáját, amikor a halott betű megelevenedik és már nem ti szóltok, hanem az Úristen rajtatok keresztül. Nemcsak úgy a levegőbe, hanem hozzájuk, azokhoz, akik hallgatnak titeket. Mi küldünk most megbízólevéllel a gyülekezetekbe, de látnotok kell, hogy maga Isten az, aki felruház most azzal a kiváltsággal, hogy az Ő igéjét hirdessétek. Csak szólsz vagy mondasz is valamit?

2.Jézus azt mondta, hogy „Én vagyok a világ világossága”. Nagyon fontosak ezek az önkijelentések a Bibliában. A különböző történéseket más és más szemszögből másképpen látták az evangélisták, de amit Jézus mondott, azt mondhatjuk, hogy szöveghűen jegyezték le. Több ilyen ige is van a János evangéliumában. Már nem az ószövetségi titokzatos vagyok akik vagyok, hanem a közérthetőbb, emberibb jézusi önkijelentések ezek.

A teremtéskor felhangzott az isteni parancs: Legyen világosság és lett. Karácsonykor ez a csoda újból megtörtént. És minden alkalommal, amikor felismerjük Jézust, mint a világ világosságát, egy új korszak, egy új élet, egy új világ kezdődhet számunkra.
Én vagyok a világ világossága. A világosság a fény következménye. Isten a fényforrás és Jézus a világosság, ami látható belőle. A Szentlélek pedig lehet az a mód, ahogy ez a világosság terjed ebben a világban, vagy a napfény melege, ereje, mely életet lehel a megfáradt természetbe. A fénynek kettős természete van, úgy is leírható, mint hullám és úgy is, mint részecske. Terjedése során a fény (visszaverődéskor, töréskor, elhajláskor) általában hullámként írható le, az anyaggal való kölcsönhatáskor viszont az energiát adagokban adja le, mintha az adott energiával ütköző részecske lenne. Erről is szól a kvantumfizika.

Jézus beszédei, tanításai hullámként terjedtek szét a világon és minden ember, akit megtalált az ő tanítása, szíven talált, az újabb forrásként kezdett el viselkedni, újabb hullámokat kezdett el terjeszteni és ugyanakkor érezte azt, hogy Jézus beszéde beleütközve az ő életébe energiát adott le. Újult erővel tudott feltöltekezni abból. Képesek vagyunk-e ezt a tudományos állítást személyesen is megfogalmazni? „ A mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is.

Meg tudjuk-e találni a helyes egyensúlyt aközött hogy visszaverjük a fényt, eljuttassuk máshová is, de nyeljünk is el belőle, töltekezzünk fel belőle? Illés Gyula: Deviza avagy jelmondat. Hogyha fény ér a sugarát nyomban elhajlítsam, továbbsugározzam, mint zsebtükrömmel gyermekkoromban, oldalvást a nyomorba, homályba, világot a megvakult világba!

3.Világosan kell látnunk, hogy a fényforrás nem mi vagyunk, mi csak közvetítők és haszonélvezők lehetünk. De talán jobb volna a sorrendet felcserélni, akkor tudom továbbadni, ha előbb én is megfürdök a fényben, ha feltöltekezem belőle. Ez egy mennyei fotoszintézis. Szükségünk van a fényre az élethez. A napkeleti bölcsek a csillag fényét követték, de megfürödni Jézus fényében fürödtek meg. Fény nélkül depressziósak, célt tévesztettek leszünk, akárcsak Heródes vagy a tudósok a királyi udvarból, akik tudtak ugyan Jézusról, a fény születéséről, de nem mertek elindulni feléje. Aki engem követ, nem járhat sötétségben, aki nem engem követ, az viszont a sötétben botorkálhat. Beütheti a fejét, bizonytalanná válhat a mozgása. Jézus senkit sem zár ki az Ő követéséből, nincs feltétele csak következménye az ő követésének. Követni, János apostolnál azt jelenti, hogy azonossá válunk azzal, akit követünk, életemet neki szentelem. Jézus nem azt mondja, hogy előre, harcoljatok az én nevemben, hanem azt, hogy utánam, mint egy igazi hadvezér, aki példát mutat. Látnunk kell azt, hogy Jézus minden úton, minden veszedelemben előttünk halad. Ő megy velünk az úton, ő megy fel a szószékre, nekünk csak követnünk kell őt és hiszem, hogy akkor ő szólja és mondja az evangéliumot általunk.
A fényt követni és az életet birtokolni. Ha a fényt, a világ világosságát követed, tiéd lesz az élet világossága. Nagy és sok a kísértés, hogy ezen az úton elbukjunk. Egy-egy jól sikerült beszéd után megszólal bennünk a kísértő, azért ebben ott pislákolt a te fényességed is. Lucifer azt jelenti magyarul, hogy fényhozó. Nekünk nem szabad és nem kell fényhozóknak lennünk, viszont tisztán kell tartanunk magunkat, hogy tudjuk fogadni és továbbtükrözni a világ világosságát.

És végül néhány gondolat annak kapcsán, hogy hol mondja Jézus ezeket a szavakat. A templomban a lombsátor ünnepének utolsó napján, a fényesen világító kandeláberek mellett, a persely közelében, az asszonyok udvarán, egy házasság törő asszony megmentése után. Mindezeket megvilágítja Jézus az ő fényével. Megvilágította ott Jeruzsálemben és megvilágítja ma is Igéjével. Mit világít meg fényével? A templomi, gyülekezeti, egyházi életünket, szertartásainkat, az egyházban uralkodó állapotokat, a lelki életünket, az adakozáshoz való hozzáállásunkat, a házaséletünket, párkapcsolatunkat. Megvilágít és utat mutat. Nemcsak a hibákra világít rá, de tűzoszlopként előttünk menve, utat mutat, irányt szab életünknek.

Állítólag, amikor a Kakasos templom lelkésze a tervező Kós Károly szemére vettette, hogy kicsik az ablakok és sötét a templom, akkor Kós Károly azt válaszolta, hogy prédikálj úgy, hogy világosság legyen benne, világítsál benne az Ige fényével. „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok.” Azért imádkozom, hogy ez az elhatározás szülessen meg bennetek, hisz tk. erről van szó, hogy azzal a fénnyel, ami nem az enyém, hanem amit én is kapok, feltöltekezem abból illetve továbbsugárzom, és kérem az Úristent, hogy adjon ehhez az elhatározáshoz mindent ami szükséges: hitet, bátorságot, alázatot, bölcsességet.
Ámen