Alapképzés - Evangélikus szakirány

Az Evangélikus alapképzés (BA) államilag akkreditált négyéves egyetemi képzés (240 kredit). Erre épül az a kétéves magiszterképzés, amelynek elvégzésével az evangélikus-lutheránus egyházban lelkipásztori szolgálathoz szükséges egyetemi oklevelet meg lehet szerezni. Az evangélikus alapképzés egyházi támogatással működik, amely azt jelenti, hogy az egyetemi hallgató felsőfokú tanulmányainak költségeit a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vállalja fel. A hallgató tanulmányai kezdetén szerződést köt a támogató egyházzal, amelynek értelmében tanulmányai elvégzése után legalább öt évig az őt támogató evangélikus egyház keretében fog szolgálni. Ellenkező esetben a hallgató vállalja, hogy egyetemi tanulmányainak költségeit visszatéríti.

Az alapképzés célja a teológia műveléséhez szükséges alapvető elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése, a különböző teológiai diszciplínáknak megfelelően. Az alapképzés az elméleti oktatás mellett különböző gyakorlati képzéseket is magában foglal (missziós gyakorlatok, legációs szolgálatok, nyári gyülekezeti szolgálat). Ezek a tevékenységek nem szerepelnek ugyan a képzés hivatalos curriculumában, az egyházi szolgálatba álláshoz viszont elengedhetetlen feltétel az ezekben való részvétel.

Képzés tárgyai

A fenti képzéshez összesen 61 kurzus tartozik. A tárgyak szemeszterenkénti csoportosításban jelennek meg a listából kiválasztott tanévben érvényben levő tantervnek megfelelően.

1. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

2. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

3. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

4. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

5. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

6. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

7. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés

8. félév

Kód Kurzus címe Oktató Típus Kredit Számonkérés