őstörténetek

Az Intézet egykori ószövetséges professzorának a Kezdetben. Az őstörténetek teológiája és Zarándokénekek című, két újonnan megjelent könyvét a könyvek lektora, Adorjáni Zoltán ismertette.

Karasszon István, aki kiválóan ismeri az ószövetségi bibliai teológia irodalmát, és aki az igazi teológusra jellemző kritikával követi azt is, hogy a korszellem és a teológiai kutatás eredményei (a vallástörténeti kutatások, majd pedig ezeknek formakritikai kiértékelése, illetve az újabb exegetikai eredmények) miképpen segítették elő, vagy éppen gátolták az ószövetségi teológiairodalom gyarapodását, ezt állapította meg egyik előadásában: a 20.

Subscribe to őstörténetek