Új gazdasági igazgatója van az Intézetnek

Rácz Levente-Zoltán 2014 márciusától kezdte meg munkáját a Protestáns Teológiai Intézet gazdasági igazgatójaként. Korábban a Felsőoktatás-fejlesztési Programiroda vezetője és jogtanácsosa is volt.


Rácz Levente Zoltán 1966. augusztus 2-án született Nagyenyeden. 1985-ben érettségizett a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Matematika-Fizika szakon. 1991-ben gépészmérnök oklevelet szerzett a Kolozsvári Műegyetemen. Tervezőmérnökként mindössze két évet dolgozott, a nagyenyedi Metalurgica Rt. kötelékében. 1996-ban felvételt nyert a Gyulafehérvári Egyetemre. 2000-ben államvizsgázott és jogász oklevelet szerzett a Nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen. Az 1996 és 2009 közötti időszakban a Fehér Megyei RMDSZ-ben volt megyei ügyvezető elnök, jogtanácsos és megyei elnök. Részt vállalt a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház felépítésében és kulturális központként való működtetésében. A Dr. Szász Pál Egyesület első, alapító elnökeként 2006-tól 2012-ig tevékenykedett. 1997-2012 között nagyenyedi önkormányzati képviselőként működött. 2002-től a Határon Túli Magyarok Hivatala, illetve később az utódhivatalok megbízásából, a Sapientia-rendszert felügyelő, Kolozsváron működő Felsőoktatás-fejlesztési Programiroda vezetője és jogtanácsosa lett. Ennek tanácsadói és ellenőri munkája a Sapientia Alapítvány, a három oktatási helyszínen működő Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem finanszírozását, beruházásait, fejlesztését célozza. 2004-től tagja a Jogtanácsosok Kollégiumának. 2014. március 17-étől a Protestáns Teológiai Intézet gazdasági igazgatói tisztségét tölti be.

Rácz Levente új gazdasági igazgató életére és munkásságára Isten áldását kérjük!