|
FELHÍVÁS: Bentlakás nem teológus hallgatók számára
A 2008-2009-es tanévben a Protestáns Teológiai Intézet újból megnyitja a
bentlakását a nem teológus hallgatók számára is. Korlátozott számban, az
idén 20 fiú hallgatónak biztosítunk bentlakást.
Jelentkezési feltételek: református fiúkat tudunk fogadni, akik a lakhelyük szerinti gyülekezettől
kapott egyházi ajánlással jelentkezhetnek, ha legalább másod évesek lesznek
és indexet (leckekönyvet) zártak. Amennyiben nem telnek be a helyek, akkor
veszünk fel első éves hallgatókat is.
A jelentkezőknek ki kell tölteniük az alábbi
űrlapot, amely alapján pontozzuk a tanulmányi előmenetelüket, egyházi
kötődésüket, közéleti tevékenységüket és szociális helyzetüket. Az így
felállított rangsor alapján az első 20 fiút vesszük fel a
bentlakásba.
Három
ágyas szobában fognak lakni, a bentlakás rendszabályzata rájuk is éppúgy
érvényes lesz, mint a teológus hallgatókra és bentlakási díjat (múlt
tanévben havi 200 RON) kell fizetniük.
Jelentkezési határidő: 2008.
szeptember 15., 10 óra
Döntés: 2008. szeptember 17.
Jelentkezni lehet: Sógor
Árpád ifjúsági lelkésznél, délelőttönként 10-12 óra között személyesen,
telefonon a 0742-110503-as telefonszámon, vagy a sogor[kukac]proteo.hu
e-mail címen, kitöltve az alábbi űrlapot.
A pályázó aláírásával vállalja a
közölt adatok hitelességét. Az első 20 pályázóval szerződést kötünk, mely
egy tanévre szól, októbertől június végéig. A bentlakási rendszabály
megszegése a szerződés felbontását vonja maga után.
Kolozsvár, 2008. július
25.
***
Név:
Születési helye és ideje:
Lakcím:
Telefon:
E-mail:
Egyetem:
Szak, hányad éves:
Évvégi általános jegy:
Egyéb tudományos tevékenység (TDK, konferenciák, közlemények):
A pályázó egyházi munkássága, FIKE, IKE-tevékenység:
Apja neve, foglalkozása, munkahelye és nettó jövedelme:
Anyja neve, foglalkozása, munkahelye és nettó jövedelme:
Szülők egyházi munkássága:
Testvéreinek neve, életkora és foglalkozása:
Közéleti tevékenység:
Milyen szervezetekben vállalt eddig aktív szerepet?
Miért szeretne a Teológia bentlakásában lakni?
|