PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Álláshirdetés

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, az Intézeti Tanács 2009. november 7-én tartott
ülésének határozata alapján (Jegyzőkönyv 19-2009. szám),

PÁLYÁZATOT HIRDET

a református gyakorlati teológiai tanszék asszisztensi állására.

Az állásra csak a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által kibocsátott teológiai oklevéllel rendelkező református lelkipásztorok pályázhatnak.

Feltételek: a teológiai tanulmányok befejezésétől számított legkevesebb 5 év gyülekezeti szolgálat, eredményes gyülekezeti munka, tudományos tevékenység.

A pályázat beadásának határideje: 2009. december 27.
A versenyvizsgára 2010 januárjában kerül sor. A versenyvizsga írásbeli és szóbeli vizsgából, valamint nyílt óra tartásából áll a szaktantárgy anyagából.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
1. Pályázati kérést;
2. Teológiai tanulmányait igazoló iratainak hiteles másolatát;
3. Sajátkezűleg írt önéletrajzot;
4. A gyülekezeti munkáról, és/ illetve a tudományos tevékenységről készült jelentést;
5. A Püspöki Hivatal által kiállított ajánlást.

A pályázati hirdetés megjelent a Hivatalos Közlönyben, 2009. november 27-én (Monitorul Oficial, Anul 177 (XX) – Nr. 409 Partea a III-a, vineri, 27 noiembrie 2009, pag. 3), valamint az országos szórású ZIUA című napilapban (Ziua, Nr. 4707, luni, 7 decembrie 2009).

Kolozsvár, 2009. december 9.

Dr. Rezi Elek
rektor